/. Lószerszámdíszek a női sírokból.
A
magyar honfoglalás kori
leletanyag karakterisztikus csoportját alkotják a rozettás
lószerszámveretek. Szerepüket már a századforduló táján felismerte a kutatás
és megtalálta analógiáikat is a keleti styeppéken. Ezt követően Fettich
N. foglalkozott részletesebben ezen emlékanyaggal. Felvetette annak
lehetőségét, hogy a rozettás veretek formai gyökereit a bőr- vagy textil
rátétes díszítményekben kereshetjük, s mintakincsükben a kazár hatás
dominál. Mindezek alapján a minuszinszk-vidéki eredet mellett tört lándzsát,
és úgy vélte: Még a hazai X. századi sírokban talált veretsorok döntő
többsége is a Kárpátoktól keletre, Ny-Levédiában készült. A rozettás
lószerszámzat rekonstruálását László Gy. végezte el a koroncó-bábotai
és gyomoréi leletek segítségével, s módosította Fettichnek a hencidai
veretsort helyreállító munkáját. Már ő is felfigyelt arra, hogy a hiteles
leletek javarésze női sírokból való, s úgy vélte: az előkelő asszonyok
hozományba kapták a díszes lószerszámot. E kérdést a lelőhelyek
összegyűjtésével Szőke B. tisztázta. Megállapította, hogy Erdély és a
Kisalföld északi részének a kivételével a rozettás lószerszámok az egész
Kárpát-medencében elterjedtek, s az azokat használó nők ruházata,
ékszertípusai meglepően egységesek: Jellemzőik az öntött, áttört
hajfonatkorongok, a fejes gyűrűk, pántkarperecek és a veretes csizmák,
hagyatékukat a vezető- és középréteg első csoportjába sorolta, mely élesen
elválik a csüngős ruhadíszekkel jellemezhető második csoporttól. A kutatás
következő állomását Mesterházy K. munkája jelenti, aki Szőke B.
nyomdokain járva megállapítja, hogy a rozettás véreteket tartalmazó
temetkezések legtöbbje magányos sír. Más részük páros sírokból vagy
kiscsaládi temetőkből látott napvilágot, s ismét mások köznépi temetőkben,
vagy közvetlenül azok szomszédságából kerültek elő. Ezek használói véleménye
szerint egy falu, vagy még nagyobb közösség élén állottak, vagy a főnök
felesége(i) lehettek. Megállapítja, hogy a többnyire rendkívül kopott
véreteket hosszú ideig, alkalmanként több generáción keresztül
használhatták, mert rangjelző tárgyak voltak. Sírba kerülésük legkésőbbi
időpontját a 960-70-es években határozza meg. Véleménye szerint az
egyenletesen eloszló rozettás lószerszámos sírok egy-egy nemzetségfői
szállásra utalnak.
.
Karéjos véreteket, ha nem
is nagy számban, de ismerünk a Kárpát-medence más X. századi temetőiből is
(Bihar-Somlyóhegy 8. sír, Erdőtelek-Bernáthegy, Jánoshalma-Kisráta,
Kajárpéc, Kenézlő-Fazekaszug II. 29. sír, Kiskeszi, Ladánybene-Benepuszta,
Tiszakécske, Tuzsér-Boszorkányhegy 6. sír, továbbá Karos-Eperjesszög I.
1936/1. sír, Karos-Eperjesszög III/ll. sír). Részletes feldolgozásukat a
veretes övek kapcsán fogjuk elvégezni, most csak néhány fő jellemzőjükre
szeretnénk felhívni a figyelmet: Fő elterjedési területük a Felső-Tisza
vidék és a Duna-Tisza köze, s-a tárgyalt karosi veretsor kivételével -
valamennyi rangos, fegyveres férfisírokból látott napvilágot. Az értékelhető
leletegyüttesekben övveretekként szerepelnek, s meglehetős biztonsággal a X.
század első felére keltezhetjük valamennyit. 26
26
Mesterházy K., 1989-90. 239. Az ókécskei, erdőteleki és a kiskeszi leleteket
a honfoglalók első nemzedékéhez köti. A kajárpéci leleteket Kovács L.,
Honfoglaló magyar leletek a kajárpéc (Győr-Sopron-Mosón m.) - gyűri
kavicsbányában. Com-mArchHung (1993) sajtó alatt lévő dolgozatából ismerem,
szívességét ezúton is köszönöm.
A
Duna-Tisza közén számontartott lelőhelyek egymástól gyakran nagy távolságra
esnek (Balotaszállás-Balotapuszta, Kiskunhalas-Dénes M. u., Soltszentimre,
Törtei, Nyár-lőrinc-Bogárzó dűlő), talán csak a Tápió és a Tisza közé eső
sávban sűrűsödnek valamelyest (Tápiószele, Heves-Kapitányhegy,
Jászfényszaru, Tiszanána-Cseh tanya). Észak-Magyarországot egyedül a pilinyi
lelőhely képviseli.
Nem egységes a rozettás
lószerszámos temetkezések leletkörnyezete sem. Szakirodalmunkban Szőke B.
munkássága nyomán meggyökeresedett az a nézet, mely szerint a leletek zöme
magányos sír volt, s eredményeit átvette Mesterházy K. is, megállapítván,
hogy ezzel is hangsúlyozták a közösségtől elkülönülő előkelő rangos voltát.
Ha azonban tüzetesebben szemügyre vesszük az érintett leleteket
(Balotaszállás, Bordány, Gic, Gyömöre, Heves, Kiskundorozsma, Kiskunhalas, Koroncó-Rácdomb, Koroncó-Ujtelep, Makó, Mezőmegyer, Németszentpéter, Sarkad,
Sárospatak, Soltszentimre, Szatymaz, Szeged-Négyhalomdűlő, Szinyér,
Tápiószele, Tengelic, Zselickislak), megállapíthatjuk, hogy túlnyomó
többségük lelőhelyét régész még csak nem is látta, nemhogy hitelesítő
ásatást végzett volna ott. Javarészük ajándékozás vagy vétel útján került a
múzeumokba, olykor évtizedekkel előkerülésük után.
A Duna-Tisza közén
számontartott lelőhelyek egymástól gyakran nagy távolságra esnek (Balotaszállás-Balotapuszta,
Kiskunhalas-Dénes M. u., Soltszentimre, Törtei, Nyár-lőrinc-Bogárzó dűlő),
talán csak a Tápió és a Tisza közé eső sávban sűrűsödnek valamelyest
(Tápiószele, Heves-Kapitányhegy, Jászfényszaru, Tiszanána-Cseh tanya)
48 . Észak-Magyarországot egyedül a pilinyi lelőhely képviseli.
48
Balotaszállás-Balotapuszta: Dienes /., 1972. 55., 62; Soltszentimre: László
Gy., 1943. 33^44; Törtei-Demeter tanya: PóstaB., 1896. 30-39; Törtei-Nyilas
vasúti megálló: Rég. Füz. Seri. No. 18. 1965. 53; Tápiószele: Rég. Tan. II.
No. 1083; Jászfényszaru: Fettich N., 1931. 72-77; Heves-Kapitányhegy: Pataky
V., 1939. 200-203; Tiszanána-Cseh tanya 2. sír: Dienes I., 1959. 210;
Dienesl., 1961. 132; Kiskunhalas-Dénes M. u.: Rég. Füz. Ser. I. No. 18.
1965. 51.
Pataky V, 1939. A hevesi honfoglalás kori magyar sírlelet.
Fol. Arch. 1-2.
A szív alakú
szügyelőveretek párhuzamait az imént már áttekintettük, a tárgyalt
darabokhoz a díszítés szempontjából egyedül a koroncó-bábotai leletek állnak
közel. Jóval több kapcsolat fedezhető fel viszont a kantárdíszek és más
honfoglalás kori leletek között. A nagyméretű kantárrózsák legközelebbi, de
jóval kidolgozottabb párhuzamai a II. temető területén szórványként lelt
darabok. Végső soron azonban e kompozíció változatai láthatók a karosi
11/29. sír, a karosi I. temető szórvány vereté, valamint a zempléni sír
nagyobb kantárrózsái felületén is. Az öt kisebb kantárrózsa szinte pontos
megfelelője - hasonló szerepben - az érsekújvári, rozettás lószerszámos 59.,
női sírból látott
napvilágot 89. A közepes méretű szíj végek rokon darabja
Magyarországról, ismeretlen lelőhelyről származik, és a balatonszemesi
sírból.
89 Rejholcova, M., 1974.
Vll.t. 17. Az északi Kisalföldön mindeddig egyedülálló rozettás lószerszámos
női sír más díszítményei is szerteágazó kapcsolatokat mutatnak: A rozettás
készlet kisszíjvégéin látható kutyaábrázoláshoz hasonló Kenézlőn, Gádoroson,
Tengelicen került elő, a kerek, életfát ábrázoló szügyelődíszek (vagy
kantárrózsák?) pompás párhuzama pedig az egyik szakonyi női sírból és
Visontáról. A körben forgó háromlevelű indát ábrázoló veret rokon darabja
Hevesről származik. Mindezeknek keleti kapcsolatai is kimutathatók. Tankejevkán, Bolsije Tiganiban, Arhangelszkaja Gorogyiscsén: Mesterházy K.,
1989-90. 238-241.