A "bodi" kerekerdő rejtélye

Régmúlt | Azt suttogták, réges-rég, a török időkben nagy mocsárvilág volt itt. Akik nem ismerték, sorra vesztek el a környéken. Féltek is az asszonyok, évszázadok múlva is.
Kecső Lászlóné tarnabodi hivatalsegéd meséli ezt, amikor a falu határában álló Sike-keresztnél lefordulunk a műútról, amely már csak nyomaiban mutat aszfaltot. A frissen szántott határban jobb út vezet a tarnabodi kerekerdőig, mint a faluba. Az olajosok mellett visz utunk a boconádi határig.
– Gyerekkoromban még emberi csontokat is találtunk ezen a helyen – mesél Pető Zoltán polgármester, aki biztos kézzel vezeti az autót fiatalkora helyszínére. Mellette Gazsó Györgyné Erzsike néni a régmúltba réved:
– A nagyságos asszony a kastélyból szürke lovak húzta hintón járt be a templomba. Amikor nem volt ló, akkor is jött, csak épp gyalog. Az egyik fiával, Bercivel egy osztályba jártam. Még csak hatodikosok lehettünk, de a Berci már lottóval játszott. Nagy szó volt ez akkoriban!
Megérkezünk az elfeledett múltba: a Gosztonyiak egykori kastélyához. Épület fél évszázada nincs már itt, de a növényzet csalhatatlanul megsúgja, jó helyen járunk. Tájidegen fenyők mellett haladunk, évszázados fák göcsörtös törzsei emlékeztetnek a régi kastélykert parkjára. Pető Zoltán némi keresgélés után megleli az egykori kocsiutat, amely az épülethez vezetett.
– Gyerekkoromban még megtaláltuk a síremlékeket, 70–80 kilogrammos kövek voltak, alatta még emberi maradványokat is leltünk – magyarázza.
Kecső Lászlóné és Gazsó Györgyné biztosabban mozog a fákkal benőtt területen. Erzsike néni még emlékszik a Szent Antal-szoborra és -fülkére, mely utolsóként hirdette a Gosztonyiak ittlétét.
A baromfisné emlékezete
Boros Jánosné Margit néni ma már Egerben él, ám egykori baromfisnéként jól emlékszik a Gosztonyi-kastélyra. – Édesanyám volt a mosóné – mondja –, enyém volt a baromfiudvar. Az épület is nagy volt, még fürdőszoba, szalon, ebédlő, konyha és két terasz is tartozott hozzá. A gyerekeknek teniszpályát alakítottak ki, az utak kövezettek voltak. A díszkertben kút is állt. Nagy volt a család, Alatkacsárda volt Kálmáné, Sándoré a Sándor-tanya és a boconádi kastély, Istvánnak Erken volt birtoka, itt Andorék éltek. Amikor elvették a kastélyt, a nagyságos asszony Boconádra költözött albérletbe, aztán nem tudni, mi lett velük...
A pázsit ma is selymes, az ébredő természet friss illata a lélekig hatol. Lábunk alatt egyszer csak elvadult nárciszok és vadrózsák tekeregnek. Valóban a kastély parkjában állunk...
Rábukkanunk az egykori Szent Antal-szoborfülke maradványára. Mára felborult, összetört.
– Balra volt a kastély, jobbra a temető – tájolja be a helyet az alkalmi csapat. Fölöttünk fácánkakas rikácsol, mintha csak a múlt idetévedt szelleme lenne.
Pető Zoltán polgármester fantáziája is elered: jó lenne a Boconád és Tarnabod közti egykori Gosztonyi-kastély helyét megjelölni, ahogy tették azt Szárazbő, Akolhát és Pusztafogacs esetében. Elvégre hatvan éve mégiscsak egy magyar nemesi kúriát rejtettek e fák.
A tavaszi napfény melengette puha füvön haladunk kifelé. A polgármester ígéri: megnézi, mit tehet azért, hogy legalább egy táblával megjelöljék ezt a mára elfeledett helyet, mert a Gosztonyiak szelleme még mindig lebeg a bodi határ fölött...
Kastélyhalál az Alföldön a téeszesítés idején
A téeszesítés időszakában tucatszám túrták le a föld felszínéről a régi uradalmi épületeket, kastélyokat, kúriákat. Így járt a szárazbői Bárczy-kastély is. A Gosztonyiak szerencsésebbek voltak: a boconádi nagykastély ma is áll, igaz, a sorsa rendezetlen. A Tarnabod és Boconád közti határban álló kisebb kúria azonban elpusztult. Igaz, a múlt eltörlésére irányuló szándék teljesen nem győzedelmeskedhetett, hiszen a kastély ősparkját elfelejtették kiirtani, és a kocsiút sorompója (képünkön) több mint fél évszázaddal később is suttog a múltról.

<< VISSZA